Tart a fogászati kezelésektől, és ezért inkább együtt él a fájdalommal? Ez a legrosszabb, amit fogproblémák esetén tehet, hiszen a szuvas, gyulladt fogak egyfajta gócként vannak jelen a szervezetben, és akár további megbetegedéseket is okozhatnak. Érdemes tudnia, hogy számos fogászati beavatkozás sokkal kevésbé fájdalmas, mint azt gondolják róla, ráadásul a napjainkban használatos érzéstelenítők már valóban minimalizálják a kellemetlenségeket. A fogak megőrzését célzó kezelések mellett természetesen számos lehetősége akad arra is, hogy már elveszített fogait pótoltassa, így a híd, az implantátum, vagy akár a műfogsor kínálta előnyökkel is élhet. Ha szeretne többet megtudni a legnépszerűbb fogászati kezelésekről, melyeknek köszönhetően újra teljessé tehető fogsora, érdemes nagy gyakorlattal és jelentős tapasztalattal rendelkező szakemberek mellett döntenie.ezolive Az előzetes vizsgálat és a kezelési terv felállítása kapcsán orvosainkkal együttműködve választhatja ki azt a megoldást, amely minden szempontból ideálisnak bizonyul az Ön számára. Ne feledje, az ép fogak már a fogápolással kezdődnek, tudjon meg többet segítségünkkel arról is, milyen készítmények és eszközök javasoltak az otthoni fogápoláshoz! A pácienseink által leggyakrabban feltett kérdések között talán Ön is megtalálhatja azt a területet, amellyel kapcsolatban kétségei merülnek fel. A korszerű anyagoknak és módszereknek köszönhetően korosztálytól és fogászati problémától függetlenül megvalósítható a teljes, rágás szabadságát és a magabiztosságot is visszaadó fogsor.